A női szépség egyik meghatározó alappillére a dús, egészséges hajkorona. Az élet azonban nem mindenkivel egyformán bőkezű. Míg a reklámok mesébe illő, csillogó, dús
hajzuhatagokat ígérnek és mutatnak, addig vannak, akik elkeseredetten
küzdenek azért, hogy a hajhullásukat megállítsák, és újra boldogan,
és bizakodva nézhessenek tükörbe. Az első szomorú tapasztalatokat
általában fésülködés, hajmosás közben tapasztalja meg mindenki,
amikor elborzadva látja a kihullott hajmennyiséget a kádban,
vagy a mosdóban. A hajszálak egyeseknél vékonyabbnak tűnnek,
vagy feltűnik, hogy a dús haj, a jó tartás már csak árnyéka
önmagának. Ez egy olyan pont az ember életében, amikor hirtelen
sötéten látja a jövőt, elkeseredik, hogy mi lesz ezután. A
női hajhullást és az ezzel járó traumát nem lehet párhuzamba
állítani a férfiak kopaszodásával. Míg az ő esetükben elfogadott/természetes
tényként kezelik ezt az állapotot, addig a nők csak zavart,
bámuló tekintetekkel találják szemben magukat az utcán.
A női hajhullás kiváltó okainak feltárása jóval nehezebb,
és bonyolultabb feladat, mint a férfiak esetében. Számos tényezőt
kell figyelembe venni, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét.
Tisztázni kell azt is, hogy öröklött genetikai hajlam áll e
a hajhullás hátterében, vagy sem.
Öröklött hajhullás
A nők genetikai kopaszodása, különbözik a férfiaknál lezajló
folyamatoktól. Míg az ő esetükben fokozatosan húzódik hátra
a hajvonal, addig a nőknél rendszerint egyenletesen ritkul
a hajállomány a fejtető teljes területén, ugyanakkor a hajvonal
megmarad. Mindkét nem esetében persze vannak kivételek. Ez
azt jelenti, hogy néha itt is előfordulhat a hajvonal bizonyos
fokú recessziója. A Ludvig skála támpontot adhat abban, hogy
jelenleg hol tartunk, és milyen kilátásaink vannak a jövőre
nézve abban az esetben, ha nem kezeljük a problémát. Az oldalsó
és hátsó rész hajállománya megmarad, mivel az itt elhelyezkedő
hajszálak kevésbé érzékenyek a hormonális hatásokra.
Ludvig skála

A genetikai típusú kopaszodásnál 3 fontos tényezőnek kell
egyszerre érvényesülni ahhoz, hogy a hajhullás kialakuljon:
- Öröklődés
- Hormonok
- Életkor
Öröklődés
A nem kívánt örökség, anyai és apai ágon egyaránt az ölünkbe
hullhat. Amennyiben mindkét szülő hordozza a kopaszodásra hajlamosító
géneket, úgy az előfordulás
valószínűsége fokozódik. Természetesen nem törvényszerű, hogy az utódok is
hajhullástól szenvednek majd, mindenestre az esély nagyobb. Azzal kapcsolatban,
hogy mi az a tulajdonság ami öröklődik, a leggyakoribb válasz a következő:
A DHT-ra való fokozott érzékenység, a hajhullás kiváltó oka,
ez az, amit a gének átörökítenek. Ha egy kicsit jobban a mélyére
tekintünk, akkor láthatjuk,
hogy ez egy tág fogalom, és olyan jellemzőket foglalhat magába, mint az androgén
receptorok fokozott érzékenysége ill. száma, vagy az 5-alfa reduktáz enzim
túlzott aktivitása.
Ezek a fogalmak egyelőre nem biztos, hogy sok információval
szolgálnak, de a cikk végére, már mindenki tisztában lesz azzal,
mit is jelentenek.
Hormonok
A genetika önmagában nem elegendő ahhoz, hogy kialakuljon
a hajhiányos állapot, a hormonoknak ugyanolyan fontos szerep
jut. A nők szervezete is termel androgén /férfi/ hormonokat,
igaz, jóval kevesebb mennyiségben, mint a férfiak szervezete.
Az androgének a nők esetében, a mellékvesékben és a petefészekben
termelődnek. A kopaszodás kialakulásáért, a tesztoszteronból
képződő Dihydrotesztoszteron (DHT) a felelős. Nézzük meg
egy kicsit közelebbről, hogy is van ez.
A szervezetben termelődő tesztoszteron, az 5-alfa reduktáz
enzim hatására, egy aktívabb formába, DHT-ba alakul át, amely
kapcsolódik a szőrtüszők sejtjein található speciális receptorokhoz,
és ezáltal olyan folyamatokat indítanak el a DHT-ra érzékeny
hajtüszőnél, amelyek később hajhullást okoznak. A hajszálak
növekedési ciklusa lerövidül, a hajtüsző egyre kisebb méreteket
ölt. Így, az addig életerős, vastag hajszál fokozatosan elvékonyodik,
és egészen addig miniatürizálódik, míg egy szabad szemmel
alig látható, pigmenthiányos piheszőrré nem szelídül. Néhány
évig
még sikerül életben maradnia a jobb sorsra is érdemes hajszálnak,
de hatékony kezelés nélkül végül elpusztul.
Az életnek azért van némi humorérzéke, ugyanis a DHT-nak
kettős hatása van a szőrtüszőkre. Míg a hajszálakra pusztító
hatást
gyakorol, addig ugyanennek a hormonnak köszönhetően erősödik
majd az arc, orr, fül, és egyéb testrész szőrzete. Valószínűleg,
ez senkiben sem kelt nagyobb jókedvet.
Megállapították, hogy a kopaszodó területen, nagyobb az 5-alfa
reduktáz enzim aktivitás, az androgén receptorok száma, és
ennek köszönhetően a DHT szint is, mint azoknál, akik nem
kopaszodnak. Ugyanakkor, a nőknél jelentős ezen a területen
az aromatáz
enzim jelenléte is, amely gátolja a DHT-vá alakulást, és
aminek mennyisége, elöl a hajvonalnál a legjelentősebb. Tarkótájékon,
és a fej két oldalán azért maradnak meg a hajszálak, mert
immunisak
a DHT romboló hatásaira, így nem is fog kihullani. A nőknél
azonban van még egy fegyver a hajhullás ellen, ez pedig a
progeszteron és az ösztrogén, amely nem enged teret az androgéneknek,
hogy
a hajszálakra negatív hatást gyakoroljanak. A természet viszont
néha kijátssza ezt a védelmet. Előfordulhat, hogy normál
érték felett van a tesztoszteron szint, vagy alacsony a női
hormonok
szintje. Ez már elegendő ahhoz, hogy öröklött hajlam esetén,
meginduljon a kopaszodás. A magas tesztoszteron szint endokrin
problémákra is utalhat, mint pl. PCOS amelynek egyik tünete
a hajhullás is lehet. Egyre gyakrabban merül fel nőknél ennek
a betegségnek a lehetősége, magas szabad T szint, szőrösödés,
hajhullás esetén. A következő 2 link segítséget nyújt abban,
hogy pontosan megismerjük ennek a betegségnek a hátterét,
tüneteit, és kezelésének alternatíváit: PCOS.1. PCOS.2.
Sajnos előfordulnak olyan esetek is, hogy normális hormon
értékek mellett is megindul a hajhullás, a DHT-ra való túlérzékenység
miatt.
Életkor
Az életkor nem szorul különösebb magyarázatra. Jelenleg 20-25
körül állapították meg az egy hajtüszőből kifejlődő hajszálak
számát, genetikailag ennyi van programozva. Ha optimisták
vagyunk, akkor egy hajszál kb. hat évig elélhet. Amennyiben
ezt az adatot megszorozzuk a genetikailag meghatározott
újraszületés számával, akkor minimum 120-150 évig biztosított
a hajállományunk.
Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen a különböző hatások,
amelyek érnek bennünket az idők folyamán, rövidíthetik
egyes hajszálak növekedési ciklusát, az emberi szervezet is
folyamatosan
leépül, az érrendszer sem a régi már, és még sok apró mozzanat
elegendő ahhoz, hogy tökéletesen beavatkozzon a minimum
120 évig dús hajam lesz típusú álomvilágba. A nők szervezete
mint azt már korábban említettük, a női nemi hormonoknak
köszönhetően védettséget élvez a genetikai hajhullással
szemben.
Egészen egy bizonyos pontig.
Menopausa
Az idő hamar elrepül a fejünk felett. Eleinte csak mosolygunk
az ilyen kijelentéseken, de később felnőtt fejjel már megértjük,
és megtapasztaljuk mi is ezt az érzést. A nők esetében
a változó kor 45-55 év körül következik be. Ez a tény, sajnos
a hormontermelésre is kihat. A progeszteron és ösztrogén
stabil védőbástya volt a hajhullás elleni küzdelemben,
de
a klimax közeledtével drasztikusan csökken ezeknek a hormonoknak
a szintje. Ebből következik, hogy az addig szilárd védelem
kártyavárként omlik össze. Felborul a törékeny egyensúly,
és megnő a tesztoszteron DHT-vá alakulásának aránya. A
magasabb DHT szint önmagában még nem lenne probléma, de egy
öröklött
genetikai hajlammal párosítva, már aggodalomra adhat okot.
Öröklődés esetén általában a menopausa után tapasztalható
a hajritkulás/vékonyodás. Ugyanakkor, a szervezet hormonális
változása idő előtt is kiválthatja, és elindíthatja a folyamatot,
ami azt jelenti, hogy páran már fiatal korukban szembesülnek
az AGA problémájával.
A genetikai kopaszodást számos tényező befolyásolja, amelynek
egyelőre csak néhány eleme ismert. Ezért van az, hogy a megoldások
is egyelőre, főleg a DHT képződésének csökkentésére irányulnak,
mivel ezen a területen szép eredmények születnek. A genetikai
hajhullás okainak pontos ismerete még kutatások tárgyát képezi,
így egyelőre a kezelési módszerek is behatároltak.
Természetesen nem minden hajhullás genetikai eredetű. Sajnos
a variációk száma meglehetősen nagy. Rendszerint érdemes
először a szervezetünk pszichés és fizikai egészségének vizsgálatával
kezdeni az okok feltárását.
Diffúz hajhullás
A diffúz hajhullás /telogen effluvium/ azt jelenti, hogy
a hajas fejbőr teljes felületén, egyenletesen tapasztalható
hajvesztés. A telogen kifejezés arra utal, hogy a növekedő
fázisban levő hajszálak, bizonyos körülmények hatására,
elmozdulnak
a pihenő fázisba, így ezek 2-3 hónap múlva kihullanak.
A kiváltó okok nagyon sokfélék lehetnek: Hosszan tartó betegség,
pajzsmirigy vagy egyéb lappangó egészségügyi problémák,
pszichés
megterhelés, gyógyszerek mellékhatásai, stb./ A kiváltó
okokról bővebben az általános okok fejezetben olvasható részletesebb
információ. A diffúz hajhullás nem okoz maradandó kopaszságot.
Az okok megszűnése/megszüntetése után, a haj állapota magától
rendeződni fog. Csak türelemre van szükség, míg a hajszálak
újra megnőnek, és biztosítják azt a dús hatást, amilyen
régen
volt. A diffúz hajhullástól való félelem, gyakran felmerül
a terhesség és fogamzásgátló használata esetén is.
Terhesség
A
nők, a terhességük ideje alatt általában nem tapasztalnak a
megszokottól eltérő hajhullást, sőt, egyesek dúsabb hajkoronával
rendelkeznek, mint előtte. Ebben az időszakban jelentősen megemelkedik
a szervezet progeszteron és ösztrogén szintje, ami arra készteti
a hajszálakat, hogy az átlagosnál hosszabb ideig tartson a
növekedési szakasz. Szülés után azonban a hormonok szintje
visszaáll az eredeti állapotra, így a hajszálak számára is
megszűnik a motiváció, aminek következtében a "túlkoros" hajszálak
szinte egyszerre kerülnek nyugalmi fázisba. Ezért, a szülést
követő 2-3 hónapon belül, a nők egy része fokozottabb hajhullást
tapasztal, ami 1-6 hónapig is eltarthat. Miután a szervezetben
visszaáll a régi hormonális egyensúly, a hajhullás megszűnik,
és minden visszatér a megszokott kerékvágásba.
Fogamzásgátló használata
Azok a nők, akik a fogamzásgátló tabletta szedése idején hajhullást
tapasztalnak, valószínűleg örökölték az erre való hajlamot
és szervezetük érzékenyebben reagál a hormonális változásokra.
Amennyiben a haj ritkulni, vékonyodni kezd, konzultálni kell
az orvossal, esetleg egy másik fogamzásgátló tablettát kell
felíratni. Abban az esetben, ha megvan a hajlam a női androgenetic
alopéciára, /tehát a családban előfordult női genetikus kopaszodás/
akkor a gyógyszer szedése előtt, konzultálni kell szakemberrel,
ugyanis a tabletta által okozott hormonális változás, kiválthatja
az androgenetic alopeciat. Azok, akik abbahagyják a tabletta
szedését, szintén tapasztalhatnak a szer abbahagyása után 2-3
hónappal fokozottabb hajvesztést, ami 6 hónapig is eltarthat,
ugyanúgy, mint a szülés esetében. Ennek hasonló a magyarázata,
mint a terhességnél, tehát itt is főleg az ösztrogén szint
változása a ludas.
Foltos kopaszodás /Alopecia areata/
A foltos kopaszodás már bonyolultabb kérdés, és attól függően,
hogy mi okozza, a gyógyítása is sokkal nehezebb feladat.
Először is ki kell zárni néhány tényezőt. A nem megfelelő hajviselet,
főleg halánték és a homlok részen, előidézhet hajhiányos
területeket.
A trichotillománia, vagyis a hajszálak kényszeres tépkedése,
már gyakrabban előforduló jelenség, és szintén nagy kiterjedésű
hajvesztést okozhat. A hátterében legtöbbször pszichés okok
húzódhatnak, mint pl.: nyugtalanság, szégyenérzet, csalódottság,
érzelmi megrázkódtatás.
A foltos kopaszodás hátterében, ugyanúgy meghúzódhat gyulladás
vagy más egészségügyi probléma, mint a diffúz hajhullás esetében.
Ugyanakkor, gyakran az orvosok semmilyen rendellenességet
nem találnak a hajhiányos területeken kívül. Ez azt jelenti,
hogy
az illető fizikailag ugyanolyan egészséges mint a többiek,
leszámítva a hajhullásos tüneteket. Ez mondjuk senkit nem
vígasztal, legyen szó akár gyerekről, akár felnőttről. Bővebben
erről
a témáról, az általános okok részben olvasható részletes
információ. Az A.A-nál, a hajhiányos területeken általában
ép a fejbőr,
nincs rajta elváltozás, mint a gombás megbetegedések esetében,
amely elsősorban a gyerekeknél fordul elő. Így, erről részletesebb
ismertető a hajhullás gyerekeknél részben található.
A hajhullás okait nem lehet egy cikkben felsorolni és megoldani. Ez a hosszabb írás is inkább arra tett kísérletet, hogy felvázolja
a főbb irányvonalakat, de a legapróbb részletekbe már nem mélyültünk el, hiszen minden ember más, így a kiváltó okok teljes listájának hossza is bizonytalan. Ezért, a hajhullás okainak felderítése,
és részletes listája a fórumon folytatódik majd tovább.