| Aderans Research |
|
Az Aderans Research megkezdte vizsgálatainak második fázisát
A vizsgálatok 2. fázisát hat amerikai városban Atlantában, Bostonban, New Yorkban, Raleigh-ben, és Washingtonban folytatják le. Az 1. fázis vizsgálatait csak az Egyesült Királyságban végezték el. "Ennek a tanulmánynak a második fázisa egy újabb lépés abbéli igyekezetünkben, hogy igazán megértsük a regeneratív sejtterápiának a genetikailag öröklődő hajhullásra gyakorolt hatását. Ez egy óriási lehetőség, " mondja Dr. Kurt Stenn alelnök és tudományos igazgató. A cég kutatása a hajregeneráció céljából egy forradalmian új szövetépítési eljárás kifejlesztésére irányul, valódi hajsejteket véve – fibroblasztok és keratinociták, a hajhagymában található két elsődleges sejttípus – azokat ellenőrzött laboratóriumi körülmények között tenyésztik. A kutatócsoport ezután újra egyesíti őket majd ezeket az "egyesített hajsejteket" ültetik a páciens fejbőrébe. "Ez az a kutatás, amelyet mindenki el akart végezni, de az ARI megteremtette a megfelelő tudományos és anyagi valamint eszközbeli feltételeket és összehozta ezeket a piaccal." Mondta Vern Liebmann a működési folyamatokért felelős vezérigazgató helyettes. A vizsgálatok eredményeiről bővebb információ azok befejezése után várható. Az ARI legfrissebb klinikai eredményei a http://www.aderansresearch.com/ari_clinicupdates.html oldalon megtalálhatók. Az ARI-ról bővebb információ a www.aderansresearch.com oldalon található. |
Atlanta, GA 2009. április 27. -- Az Aderans Research Institute (ARI) ma bejelentette, hogy megkezdte a nőknél és férfiaknál egyaránt alkalmazható sejt alapú hajregenerációs eljárás klinikai vizsgálatainak második fázisát. Az 1. vizsgálati fázisban kapott eredményekre alapozva, ebben a fázisban az új sejtkezelési eljárás genetikailag öröklött hajhullásra, vagy más néven androgenetic alopecia-ra gyakorolt hatását vizsgálják.
